Keresés ebben a blogban

2020. március 27., péntek

2020. március 27. Ének (Toldi projekt I.)

Hahó hatodikosom!

Irodalom órákon megismerhetted Toldi Miklós történetét, némi ízelítőt is kaphattál a korból, amelyben élt.

Melyik korról is beszélünk? Ki ekkor az uralkodó Magyar Királyságban?

Így van, ez a középkor. És íme Nagy Lajos, a lovagkirály, udvarával:


Történelemből már tudod, hogy a középkor a római Birodalom bukásától Amerika felfedezéséig tart. 

A művészettörténetben, így a zenében is középkornak nevezzük ezt az időszakot. Ez időtájt virágzik a román és a gótikus stílus

Nézd, ez itt a Jáki templom! Román stílusban épült, bélletes kapuja (folyamatosan szűkülő, ugyanolyan díszítésű kapuzat) már ismerős lehet számodra.



Ez pedig itt a magyar gótikus építészet egyik legszebbje, a Mátyás-templom.



Tanultad már, hogy a középkorban az egyház hatalma jelentősen megnövekedett. A vallásos szemlélet az élet minden területén, így a középkori zenében is jól tükröződik.

A középkori zene nagyon sokáig, a XII. századig egyszólamú. Ebben az időszakban a legjelentősebb zenei műfaj a gregorián ének.

🎵Hallgasd meg ITT !

Mik a gregorián ének jellegzetességei?
  • latin nyelv
  • vallásos téma
  • egy szólamban énekelnek
  • hangszerkíséret nincs
Ezeket a dalokat onnan is felismerheted, hogy ritmusuk kötetlen, és nagyon sok bennük a hajlítás. I. Gergely pápa rendszerezte őket, róla is nevezték el ezeket a dalokat gregorián daloknak.


A gregorián dalok nyugalmat árasztó hangulata sok zeneszerző képzeletét megihlette. Számos példát találhatsz az interneten arra, hogy a gregorián zenét más zenei stílusokkal ötvözik (crossover), és pihenésre, kikapcsolódásra, relaxációra alkalmas zeneként teszik közzé.

🎵Egy ilyet én is mutatok, hallgasd meg  !

A zeneszerző Sir Karl Jenkins, aki több tucat dalt írt ebben a stílusban Adiemus-albumokba rendezve. Ez egy feldolgozás volt, de mutatok egy eredetit is  🎵ITT .

Te milyen relaxációs zenéket ajánlanál?

Készíts egy öt pontból álló listát a neked legjobban tetszőkből! Fényképezd le a listádat, és névvel ellátva töltsd fel IDE !


Viszonthallásra!👂

Nincsenek megjegyzések:

Kémia Elemmolekulák 05.19

 Kedves hetedikesek! Ez a sok szöveg azért van itt, mert lényeges és egy részét kifelejtették a tankönyvből. Ezeket légy szíves gyöngyírássa...