Keresés ebben a blogban

2020. március 30., hétfő

Matematika 6/1 Imre bácsi


Kedves Hatodikosok!

Ettől a héttől kezdődően lehetőség lesz arra, hogy „élőben” is konzultáljunk. Minden kedden 9 órától a Microsotf Teams felületén tudsz kérdéseket feltenni, ha nem értesz valamit. Tehát akinek bármilyen problémája van, kedden bejelentkezhet a Teamsre és felvesszük a kapcsolatot.

Az elmúlt két héten az egyenes és a fordított arányosságról tanultunk - DIGITÁLISAN!
Szépen dolgoztatok, a beadandóknál sok hibátlan megoldás született.

A mai órán összefoglaljuk a legfontosabbakat, amit az egyenes és fordított arányosságról tanultunk és holnap dolgozatot írunk. A feladatok ebből a két feladattípusból állnak, a dolgozat értékelésre kerül majd, és ez lesz a március havi digitális jegyed. /ami majd bekerül az e-naplóba is/

Egyenes arányosság

Két mennyiség egyenesen arányos, ha az egyik mennyiség a kétszeresére /háromszorosára, stb./ nő, akkor a másik mennyiség is kétszeresére /háromszorosára, stb./ nő.
vagy
Két mennyiség egyenesen arányos, ha az egyik mennyiség felére /harmadára, stb/ csökken, akkor a másik mennyiség is a felére /harmadára, stb./ csökken.

Egyenesen arányosság esetén az összetartozó értékek hányadosa állandó.

Példa
 Ha 2 gömb fagylalt ára 400 Ft, akkor 4 gömb fagylalt ára 800 Ft
/kétszer annyi fagyi, kétszer annyiba kerül/

Ha 2 gömb fagyi ára 400 Ft, akkor 1 gömb fagyi ára 200 Ft
/fele annyi fagyi, feleannyiba kerül/

Számítás:
                        2 gömb                       400 Ft
akkor
                        1 gömb                       400 : 2 = 200 Ft
                        4 gömb                       4 × 200 = 800 Ft
         

Fordított arányosság

Két mennyiség fordítottan arányos, ha az egyik mennyiség a kétszeresére /háromszorosára, stb./ nő, akkor a másik mennyiség a felére /harmadára, stb./ csökken.
vagy
Két mennyiség fordítottan arányos, ha az egyik mennyiség a felére /harmadára, stb./ csökken, akkor a másik mennyiség a kétszeresére /háromszorosára, stb./ nő.

Fordított arányosság estén az összetartozó értékek szorzata állandó.

Példa
Ha 2 ember 4 nap alatt festi ki a lakást, akkor 4 ember 2 nap végzi el a festést
/ha kétszer annyi ember dolgozik, akkor fele annyi idő is elég a munka elvégzéséhez/


Ha 2 ember 4 nap alatt festi ki a lakást, akkor 1 embernek 8 nap kell a munka elvégzéséhez.

Számítás:
                        2 ember                      4 nap
akkor
                        1 ember                      2× 4 = 8 nap
                        4 ember                      8 : 4 = 2 nap

A legfontosabb, hogy először gondosan és értelmezve olvasd el a feladatot, és döntsd el, hogy egyenes, vagy fordított arányosságról van-e szó!
Ha ezt jól megállapítod, akkor már csak alkalmaznod kell az előző órákon megismert számítási módokat. /a mintapéldákat használhatod a megoldás során/

Önálló feladat
A következő 10 kérdést tartalmazó feleletválasztós elektronikus kérdőíven gyakorolhatod annak eldöntését, hogy milyen arányosságról van szó.

A megoldást töltsd fel  ide    !    /ha nem tudod, akkor e-mail/



Nincsenek megjegyzések:

Kémia Elemmolekulák 05.19

 Kedves hetedikesek! Ez a sok szöveg azért van itt, mert lényeges és egy részét kifelejtették a tankönyvből. Ezeket légy szíves gyöngyírássa...